Tanulj meg angolul a neten!
 
 A videók, képek, feladatok, lépésenként juttatnak el a célodig.
 
Kattints ide, és próbáld ki ingyen.

Bejelentés



protestansmelegek.5mp.eu
ÜDVÖZLÜNK A PROTESTÁNS MELEGEK HONLAPJÁN!

MENÜ








Isten hozott honlapunkon!

KIK VAGYUNK? Keresztények vagyunk, akik hisszük és naponta megéljük, hogy élő hitünk és homoszexualitásunk, nem egy lehetetlen kombináció. Mi a honlap készítői mind aktív tagjai vagyunk protestáns gyülekezeteknek, ám nem tudjuk nyíltan vállalni másságunkat. Vannak köztünk, akik titokban, kapcsolatban élnek és mindezt hitükkel és Istennel való kapcsolatukkal összeegyeztethetőnek tartják. Ezzel a honlappal egy keresztény virtuális közösség szeretnénk lenni, fontosnak tartjuk, hogy keresztény szemszögből pozitív üzenet is elhangzódjon! Gondolkodásra hívunk minden kedves olvasót! Sajnos név- és arcnélküliségünk miatt néhányan talán nem mernek bízni bennünk. Több dolog mellett az is közös velük, hogy még mi is indokolatlanul félünk, nem tartunk még ott, hogy teljes nyíltsággal bemutatkozzunk. Keressük azokat, akik hasonló helyzetben vannak, és még túl nagy lépésnek találják, hogy személyes találkozókra elmenjenek. De azokat is várjuk akik ezt a lépést már megtették, vagy környezetükben baráti-, családi körükben ismernek valakit akit ez a kérdés érint. Szeretnénk egy helyett biztosítani, ahol tapasztalatainkat, élményeinket meg tudjuk osztani egymással! Honlapunk mindenki számára nyitott! Jó böngészést kívánunk oldalainkon, melyeket folyamatosan bővítünk. Véleményeket, kérdéseket is szívesen fogadunk. Továbbá keressük azokat, akik még nem tudják nyiltan vállalni a másságukat saját baráti ill. gyülekezeti körükben. Szeretnénk egy helyett biztosítani, ahol tapasztalatainkat, élményeinket meg tudjuk osztani egymással! Honlapunk mindenki számára nyitott! Többen is jelezték, hogy még email címüket sem merik megadni, mert nem tudnak bízni egy névtelen honlapban. Sajnos még mi sem tartunk ott, hogy nyíltan vállalni tudjuk kik vagyunk, ezért indítottuk be a honlapot. Kizárólag segítő szándékkal. protestansmelegek@yahoo.com Református Egyház első hívatalos nyilatkozata Ezt a nyilatkozatot megjelenése után egy rövid párbeszéd követte, melyben többek között az Öt Kenyér Egyesület kifejezte véleménykülönbségét, de úgy érezzük, hogy a nyilatkozat nem adott lehetőséget további dialógus a gyülekezeteken belül és kivül. Így sokunk számára csak az maradt, hogy ezek után még jobban próbáljuk titkunkat elrejteni. A 2004. május 6. Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalásában többek közt a következö olvasható: Ismeretes előttünk, hogy vannak embertársaink, akik öröklött, vagy szerzett hajlamként saját nemükhöz vonzódva képtelenek a teremtési rend szerinti házasságra. Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni. Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18;45. Róma 1,26k), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja. Mindezekből az is következik, hogy az ilyen életvitel vagy annak propagálása a lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal összeegyeztethetetlen. A házasság és a család védelme érdekében egyházunk kötelessége tiltakozni az ellen is, ha a törvényhozás a házassággal azonos értékűnek kívánja tekinteni a homofil párok együttélését, lehetővé téve számukra gyermekek örökbe fogadását. E tekintetben a magyar Alkotmánybíróság házassági értékeket védő állásfoglalásával (14/1995. (III. 13.) AB határozat, Magyar Közlöny 1995/20 (III.13.)) és a jelen hatályos családjogi törvény vonatkozó rendelkezéseivel (A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. sz. törvény 10. §) értünk egyet. Forrás: Református nyilatkozat A szerkesztők 2007.05.10












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
25 felzárkóztató angol nyelvlecke kezdőknek és újrakezdőknek!

Most teljesen ingyen!